SZENTENDREI KUTYÁK

A mi utcánk egy eldugott, kicsike utca. Nincsen járda, úttest, csak egy keskeny földsáv, tele ormótlan lyukakkal. Ennek az utcának az egyik oldalán házak állnak, a másik oldalán pedig egy patak csordogál. Időnként, ha túl nagy a szárazság, üresen tátong a medre és békák süttetik a hasukat nagyokat brekegve.

Minden házhoz tartozik egy - vagy két kutya. Van olyan ház, ahol fiatal kölyökkutyák nyargalásznak, és van, ahol már 10 -13 éves öreg kutyák laknak. Az erre járók már név szerint is ismerik őket: a gyerekek, akik iskolába menet - jövet itt bandukolnak; a kukások, akik keddenként viszik a szemetet; a postás, aki reggelenként motorbiciklijén hozza a friss újságokat; a díjbeszedő, aki hozza a számlákat. Mind - mind régi ismerősként üdvözli a kutyákat. Tudják, hogy itt lakik Lucifer, Bonó, Frida, Bell, Morzsa, Pipa, Pihe és Dina. De nem tudják, hogy napról - napra mi történik velük, hogyan élnek, játszanak, dolgoznak, hogyan kerülnek ide, vagy innen el. Ezeket a titkokat csak az ismerheti, aki közöttük él, figyel rájuk, osztozik életük legapróbb történeteiben is.

Lássunk néhányat!

MORZSA EGYÁLTALÁN NEM VIDÁM TÖRTÉNETE

 Morzsa egy picike, alacsony termetű keverék kutya volt. Az utca egyik legnagyobb házában szolgált, hosszú éveken keresztül. Fekete, hosszú szőrű, zászlós farkú, élénk tekintetű házőrző. Mint általában a kis termetű kutyák, igen hangos természetű volt. Mindig elsőként jelezte, ha idegen közeledett az utcában. Számára létkérdés volt, hogy a többi kutyát megelőzve elsőnek rohanjon a kertkapuhoz és kiadós ugatással hívja fel a figyelmet arra: ő már rég észrevette, amit azok a lustaságok meg se hallottak. Igen jól dolgozott.

Morzsának nem volt túl nagy területe, csak egy hosszú keskeny földsáv, kerítéssel körülölelve. Ezt a folyosót tette meg naponta több százszor, oda - vissza. Időnként furcsa táncot járt. Mintha egy láthatatlan legyet kergetne, úgy forgott körbe - körbe a farka után. Aztán abbahagyta, hogy nemsokára újrakezdje. Ha meglátott az utcán egy szabad kutyát, vagy egy olyat, akit gazdái pórázon sétáltattak, keringése felerősödött, végül hosszas vonításba csapott át. Fekete gombszemei vágyakozva kísérték végig falkatársa útját. Szeretett volna ő is sétálni, szaglászni, futkosni, találkozni barátokkal, hétköznapi, eseménytelen életébe élményeket becsempészni. De őt soha nem vitték sehová. Ha éjszakánként beszélgettek a többi kutyával, mindig kérte őket, meséljenek arról, hogy milyen is odakint. A kerítésen túl. A többiek pedig elmesélték - de Morzsának csak még jobban fájt a szíve ettől.

Egy hideg téli napon pedig az történt, hogy gazdái beállítottak egy új kutyával, az ő kis területére szorítva azt is. Fiatalabb, nagyobb volt - Morzsa hát nem nagyon mert zúgolódni. Meg azt is gondolta, így talán nem lesz olyan magányos, és legalább játszhat valakivel. Így telt el egy kis idő. Morzsa megbarátkozott lakótársával, együtt ugatták az idegeneket és még mindig ő érkezett elsőnek a kertkapuhoz, bár már elmúlt 10 éves.

De ahogy teltek - múltak a napok, egyre többször járta a maga furcsa táncát. Egyre többet ugatott, vonyított és gazdái nem értették meg, hogy mit szeretne.

Nem értették meg, hogy szeretne ő is legalább egyszer sétálni - még mielőtt a leghosszabb sétára kellene indulnia. Gazdái csak annyit láttak meg kétségbeesett tekintetében, hogy ez a kutya nem normális, egyre kibírhatatlanabb, és annyit ugat, hogy azt már nem is lehet elviselni.

Már olvadt a hó, amikor egy napsütéses délelőtt Morzsa ismeretlen kocsi zajára lett figyelmes. Futott a kapuhoz, mint mindig, legyőzve az utca többi kutyáját és ugatott, hiszen az idegen előttük állt meg. Gazdái ajtót nyitottak, és Morzsa csak két nehéz, sáros gumicsizmát látott, meg valami fémesen csillogó kötelet. És nem jó szagokat érzett. Sok - sok idegen kutyaszagot hozott ez a két gumicsizma, és ezek nem töltötték el jó érzéssel Morzsát. Félelem fogta el, és félelmében ismételten járni kezdte a maga táncát, szüntelenül és egyre vadabban, míg csak egy fém hurok érintését meg nem érezte. Hidegen szorult a nyakára, és nem engedte táncolni többet. Megdermedt és kérdőn gazdáira nézett. Nem értette, hogy hagyhatják, hogy ez az idegen ezt tegye vele. Nem értette, hogy kis barátja miért húzódik szűkölve egyre távolabb tőle, nem értette, hogy az utca összes kutyája miért vonyít torkaszakadtából, nem értette, hogy miért bilincselik egy hideg, koszos teherautó platójához. Hallotta, hogy róla beszélnek, tudta, hogy az ő életéről van szó, de nem értette a szavakat: altatás, injekció, nincs mit tenni, túl sokat ugatott, mennyivel tartozom.

Morzsa semmit sem tudott. Csak vacogott, és már nem is ugatott. Amikor elindult a teherautó, és végignézett a kerítések mögött ugató társain, egy pillanatra beléhasított: hátha most csak őt, egyedül őt viszik sétálni.

És boldogan elmosolyodott.